x

Közreadja:
Hegedüs K. Ferenc

2019–20


kiemelt tárgy: koccintás

tartalomjegyzék

bevezetés
a társas viselkedés szabályai
az étkezés szabályai
a hölgyek ruházata
az urak ruházata
az edzőtermi viselkedés szabályai
tárgymutató

x

bevezetés

Az általam korábban összeállított, és máshol publikált illemtani útmutatók – az étkezés és az öltönyviselés témakörében – népszerűeknek bizonyultak, így érdemesnek találtam a már rendelkezésre álló, bővített anyagot a közreadásra – annak ellenére, hogy az jelenleg még korántsem komplett. Az útmutató az illemszabályokat rendszerbe állítva, a teljesség igényével, de a lehető legrövidebb módon, pontokba szedve közvetíti az ismeretanyagot. Ezzel elősegíti a gyors tanulást, elkerülve a több száz oldal hosszú szakkönyvek tanulmányozásának fáradalmait. Hasznos segítség a minden oldal alján megtalálható tárgymutató. Az egyes tárgyszavakra kattintva az útmutatóhoz lehet jutni, amelyben kiemelve szerepelnek azok a bekezdések, amelyek a kiválasztott tárgyszóhoz tartoznak. Tekintve, hogy még a szakkönyvek ismeretanyaga sem teljesen egységes – sokszor az egyes témákban egészen eltérően írnak –, az interneten fellelhető szakcikkek és blogbejegyzések színvonala és tartalma pedig igencsak változatos, erre való tekintettel tehát mellőzöm az erről való értekezést, és szakirodalmi hivatkozásokat nem teszek.

x

a társas viselkedés szabályai

Előre köszön a férfi a hölgynek, fiatal az idősnek, beosztott pedig a főnökének (ismerősök között, ha egyik félnek sincs helyzeti előnye, pl. utcán vagy egy folyosón szembetalálkozva). A másik félnek illik ránéznie a köszönőre; aki szándékosan elfordítja a fejét, azt jelezi, nem óhajtja fogadni a köszönést, ez azonban általában véve nem udvarias gesztus. Más helyzetben az érkező illedelmesen előre köszön a már ott lévőknek, illetve a távozó az ott maradóknak (ez idegenek között is érvényes, általában nem túlságosan nagy, jól belátható helyen, pl. orvosi váróteremben, kisebb üzletben vagy gyógyszertárban).


Mai időnkben a megszólítások egyre jobban egyszerűsödnek, legtöbbször elegendő a „hölgyem” vagy „uram”. Használhatjuk a családnevet is megszólításban, pl. „Kovács úr” vagy „Szabóné asszony”. Amennyiben az ismeretség bizalmassági foka megengedi (pl. tegeződés esetén), a keresztnéven való megszólítás teljesen megfelelő. Foglalkozások és tisztségek nevei is szerepelhetnek megszólításokban, pl. „miniszter úr”, „tábornok úr”, „elnök úr”, „igazgató úr” „tanár úr”. Egyházi téren a pápa megszólítása „szentséges atya”, illetve „őszentsége”; bíborosok esetében az „eminenciás”, érsekek és püspökök esetében pedig az „excellenciás” címzés megfelelő. A pápa kivételével minden felszentelt katolikus pap esetében használhatjuk a „főtisztelendő” megszólítást is, de helyénvaló a „bíboros úr”, „érsek úr”, „plébános úr” is. A nemesi megszólítások közül említést érdemel, hogy „felség” megszólítás jár a koronázott uralkodónak és házastársának; „fenség” megszólítást illendő használni az uralkodói család többi tagjával szemben. A hercegek esetében használhatjuk a „főméltóságú” címzést, azonban a grófoknak és a báróknak kijáró „méltóságos” megszólítás ritkábban használatos. Nagykövetek megszólításakor ma is gyakorlatban van az „excellenciás” titulus.


Az általános tegeződés korhatára egyre jobban kitolódik; ez olyan trend a kommunikációnkban, amelyre érdemes tekintettel lennie azoknak is, akiknek ez kevésbé van tetszésére, de fordítva is igaz, a tegeződéspártiak is igyekezzenek alkalmazkodni azokhoz, akik ezt nem fogadják el. Az említett trendből eredően egyre kevésbé elfogadható a régebben sokkal gyakoribb egyoldalú tegeződés – ez manapság legfeljebb a nyugdíjas korosztály és gyermekek között lehet helyénvaló. Általános tegeződés van szokásban az interneten szerveződött közösségekben. A klasszikus szabályok szerint a tegeződést a hölgy kezdeményezi a férfival, idősebb a jóval fiatalabbal, valamilyen szűkebb közösség tagja (egyesület, munkaközösség) az új taggal. Megszokott, hogy egy munkahelyen tegeződnek a férfiak is és a nők is maguk között, a férfi-nő kollegiális viszonylatban azonban a tegeződés általában akkor jön létre, amikor a kezdeményezni „jogosult” fél felajánlja azt, vagy az adott munkahelyen ez az általános szokás. A felajánlott tegeződést csak nagyon indokolt esetben illik visszautasítani, a már kialakult tegeződő viszonyt bármilyen okból is magázódásra váltani pedig kifejezetten sértő gesztus.


Bemutatkozáskor az azt kezdeményező mondja először – jól érthetően – a nevét, ezt követően mondja a másik személy is a sajátját. Amennyiben az egyik fél nem értette pontosan a másik nevét, nem illetlenség megkérni, hogy ismételje meg. Előfordulhat, hogy már az első személyes találkozás előtt pontosan tudják a felek egymás nevét (pl. többször beszéltek egymással telefonon egy üzleti ügyben, amelynek során éppen találkoznak), ebben az esetben elmaradhat bemutatkozáskor a nevek elhangzása. Amennyiben egy pár szeretne bemutatkozni (pl. egy bálon, az asztaluknál ülőknek), akkor először a férfi mutatkozik be, majd bemutatja hölgy partnerét.


A bemutatkozáshoz rendszerint kézfogás is társul. A kézfogásról általában tudni kell, hogy illik a másik szemébe nézni és legtöbbször nő a férfinak, idősebb a fiatalabbnak, magasabb rangú vagy beosztású az alacsonyabbnak nyújt kezet, illetve egyenrangú helyzetben, bemutatkozáskor, az azt kezdeményező teszi ezt. A kesztyű levételében nem egységes az etikett; érdemes úgy eljárni, hogy ha a másik félen nincs kesztyű, férfiak vegyék le, de a hölgyek kesztyűben is foghatnak kezet. Férfi és hölgy esetében a kézfogáshoz kézcsók is társulhat, amelyet a férfi kezdeményez, de a hölgy finoman jelezheti, hogy ezt nem szeretné – ebben az esetben nem illendő, hogy a hölgy más férfiak kézcsókját viszont elfogadja. Hasonlóképpen nem illendő egy férfi részéről, ha a társaságban lévő hölgyek közül nem mindegyiknek szeretne kezet csókolni. A kézcsók mai világunkban csak jelképes, a férfi nem érinti ajkaival a hölgy kezét, csak kissé fölé hajol. Bemutatkozáskor és kézfogáskor a hölgy ülve is maradhat, de férfiaknak mindig illik felállniuk. A felénk nyújtott kezet nem elfogadni sértő udvariatlanság.


Bizonyos helyzetekben a megismerkedő feleket egy őket már korábbról ismerő harmadik fél mutatja be egymásnak. Bemutatni hölgynek illik a férfit, idősebbnek a fiatalabbat, magasabb pozícióban lévőnek az alacsonyabb pozícióban lévőt, illetve társaságban a házigazda mutatja be az érkezőt a már ott lévőknek. Bemutatás során hagyományosan mindig annak a nevét mondják először, akinek a másik felet bemutatják, ezt követően hangzik el a bemutatott neve – pl. „Kovács úr, engedje meg, hogy bemutassam Tóth urat, aki cégünk könyvelője” vagy „Kedves Anna, bemutatom Tóth Katalint, a kolléganőmet – nagynéném, Kovács Anna”, a bemutatott feleknek ilyen esetben nem kell mondani saját nevüket.


Társalgás során igyekezzünk érthetően beszélni és beszélgetőtársunkra nézni! Kerülendő a túlzott gesztikulálás, a zavaróan hangos beszéd, mások szükségtelen megérintése, a túlságosan közelhelyezkedés és a káromkodás. Ne vágjunk mások szavába, sőt, kifejezetten illendő hagyni a társaság többi tagját is szóhoz jutni, illetve bevonni őket a beszélgetésbe. Ne válasszunk olyan témát, amely mások számára zavaró vagy sértő lehet! A társalgás unalmassá válásának elkerülése érdekében időnként szükséges témát váltani, viszont ne mutassuk ki, hogy az éppen adott téma érdektelen számunkra! A sorozatos viccmesélés hamar unalmassá válhat. Sok résztvevős ülő alkalmakkor (pl. étkezés egy nagyobb asztalnál) igyekezzünk mindkét oldali szomszédunkkal társalogni! Álló alkalmak során nem illendő ismeretlen személyek beszélgetéséhez csatlakozni; bátran kapcsolódhatunk azonban olyanok beszélgetéséhez, akik közül legalább egy személyt már ismerünk – ilyenkor mellőzhetjük a társalgást megakasztó formális bemutatkozást, de legalább fejbiccentéssel illendő kifejezni üdvözletünket.


Mindig elsőbbsége van a régebb óta várakozónak, illetve a kifele jövőnek, ezen irányelvek betartásával, idegenek között illik is sorban állni, illetve „elsőbbséget adni” – aki nem így tesz, az tolakodik. Ugyancsak tolakodik, aki a többszemélyes forgóajtóba valaki után lép be, de előtte próbál kilépni. Nem csupán a helyközi, hanem a helyi (városi) tömegközlekedés során is érvényes, hogy a járműre régebb óta várónak van felszálláskor elsőbbsége, ezért alapvetően ebben a helyzetben is illene sorban állni a megállókban. Mindezek figyelembevételével elmondható, udvarias gesztus, ha pl. egy elsőbbséggel rendelkező férfi előreenged egy idegen hölgyet vagy idős embert, de azt is érdemes tudni, hogy elsőbbséggel élni általában véve nem számít udvariatlanságnak. Pl. ha egy üzletből egy férfi jön kifele, egy hölgy pedig menne befele, a legilledelmesebb megoldás az, ha a hölgy megvárja, amíg a férfi előreengedi, majd megköszöni a gesztust.


Mindig illik előre engedniük férfiaknak a társaságukban lévő hölgyeket és idősebbeket. Oly annyira, hogy ők akár automatikusan előre is mehetnek (hangsúlyozandó, hogy nem idegenekről van szó, akik éppen egymás közelében vannak, hanem ismerősökről, rokonokról, kollégákról, együtt bálozókról stb. – a régebb óta váró idegent nem illik megelőzi, csak, ha előreenged). Kivétel is akad, pl. tömegközlekedési eszközökről való leszállás esetében a férfi előremegy és segít a leszállásban, továbbá lépcsőn lefelé haladva is a férfi megy előre, hogy segíteni tudjon, ha a hölgy megbotlik.


Szükség esetén illik másoknak segítséget nyújtani; rendszerint a férfi segíti a hölgyet, illetve fiatal az időset. A klasszikus szabályok szerint eljárva, a segítségre szoruló bele sem kezd a számára nehézkes műveletbe, hanem előre kéri mások segítségét (pl. vonaton utazva egy hölgy megkéri idegen férfi utastársát, hogy tegye fel nehéz bőröndjét a csomagtartóra). Ebből következően régebben úgy tartották, aki nem kér előre segítséget, amikor lenne kitől, az annak kinyilvánítása, hogy egyedül szeretne boldogulni. Mai korunkban a klasszikus szabályokat már kevesen ismerik, így udvarias gesztusként felajánlhatjuk segítségünket, ha úgy ítéljük meg, valaki éppen rászorul. Ajtó kinyitásakor a hölgy – ha segítséget szeretne – igyekezzék úgy helyezkedni, hogy a társaságában lévő férfi ki tudja nyitni számára az ajtót!


Ha viselkedésünkkel, szavainkkal megbántunk valakit, vagy ügyetlenségből, figyelmetlenségből fakadóan kellemetlenséget, kárt okozunk, illik bocsánatot kérni, illetve felajánlani, hogy az okozott kárt megtérítjük, helyre hozzuk. Az ügyetlen vagy figyelmetlen ember nem modortalanságból okoz bosszúságot, ebből kifolyólag a bocsánatkérését el nem fogadni viszont modortalanság. Amennyiben egy kellemetlenség elszenvedője (akinek pl. a tömött buszon véletlenül rálépnek a lábára), elfordítja a fejét, azt fejezi ki, hogy nem kíváncsi a bocsánatkérésre.


Nem illik visszaélni mások idejével! Az érkezés pontossága tekintetében, alkalomtól függően megkülönböztethető: percnyi pontosság (pl. hivatalos vagy üzleti tárgyalás, meghatározott napirend szerint zajló rendezvény, munkaebéd vagy más étkezéssel kapcsolatos meghívás) – ilyen alkalmakkor nem illik sem késni, sem előbb érkezni); megengedett késés (pl. állófogadás, koktélparti sok meghívottal) – ilyenkor 15–20 perc késés elfogadható és rendjén is van; valamint meghatározott időpontok közötti megjelenés (pl. kerti parti 15–19 óráig) – ilyenkor a megadott időpontok között bármikor helyénvaló az érkezésünk, de a legcélszerűbb, illetve legillendőbb az első húsz percben, továbbá bármikor távozhatunk, de legalább a befejezési időpont előtt pár perccel mindenképpen illendő).


Meghívó érkezése esetén, amennyiben abban kérik a részvételi szándék megadott határidőre való előzetes jelzését, azt mindenképp illik megtenni. Ha nem tudunk részt venni az eseményen, illendő megfelelő indokkal kimenteni magunkat. A diplomáciában szokás egyes szám harmadik személyben fogalmazni a meghívókat (pl. „X. nagykövet úr meghívja önt fogadására”); ilyen esetben illendő válaszunkat hasonlóan megfogalmazni – mintha csak titkárunk válaszolna helyettünk, aki udvariasan jelzi részvételi szándékunkat. Abban az esetben, ha a meghívás fizető-vendéglátóhelyre szól, a számlát a meghívó félnek illik rendeznie. Nem illendő otthonunkba másokat csupán beszélgetésre meghívni, illik legalább üdítőt és valamilyen aprósüteményt vagy sósmogyorót stb. kínálni; ezt viszonzandó, a vendégnek sem illik üres kézzel érkeznie, hanem pl. virágot, bonbont vagy italt vihet a házigazdáknak. Még ismerősökhöz, rokonokhoz sem illendő meghívás nélkül, váratlanul érkezni, látogatás előtt mindig előzetes egyeztetés szükséges.


A parti a különböző társasági összejövetelek összefoglaló elnevezése. Fogadás kezdetén a házigazda (pl. a nagykövet és felesége) kb. 20 percig a terem bejáratánál tartózkodik és köszönti az érkezőket; ebből következően nem illendő sem előbb érkezni, sem pedig hosszú beszélgetéssel feltartani a házigazdát. A diplomáciában félóránál rövidebb tartózkodás nem számít teljes értékű részvételnek, és kiváltképp nem illendő már akkor távozni, amikor még a házigazda az érkezőket fogadja. A piknik olyan társas összejövetel, amelynek sajátos jellemzője, hogy a résztvevők maguk viszik a társaságban közösen elfogyasztandó ételt és italt. A bál egy vacsorával egybekötött nagyobb szabású táncmulatság. A bálra szóló meghívó rendszerint tartalmazza a dress code-ot is, de általában véve hölgyeknek legalább kisestélyi ruhát, férfiaknak szmokingot illik viselniük, illetve Magyarországon szokásban van, hogy férfiak attila vagy bocskai öltönyt is felvehetnek. Az egy asztalnál ülőknek illik bemutatkozniuk, ha nem ismerik korábbról egymást. A bálokon, a régi időkben gyakorlatban volt a kötelező tánc, ami azt jelentette, hogy a férfiaknak illendő volt legalább egyszer felkérniük az asztaluknál ülő összes hölgyet, ez azonban mai időnkben már nincs szokásban. Ha egy hölgy visszautasít egy férfi táncra szóló felkérését, arra a táncra már ne fogadja el egy másikét! Nem illendő a bál táncterére italt vagy ételt vinni, illetve éjfél előtt távozni.


Színházba, koncertre, valamint operába illik időben, minimum negyedórával az előadás kezdete előtt megérkezni. Az öltözet tekintetében kijelenthető, hogy utcai ruhában (pl. pulóver, farmernadrág, sportcipő) különösen illetlen dolog megjelenni. A férfiak kövessék legalább a dress code semi formal előírásait (lásd: dress code), hölgyek pedig legalább sötét színű kosztümben vagy egybeszabott ruhában jelenjenek meg, azonban operában a szmoking és a kisestélyi ruha is alkalmas választás. A kabátot tegyük be a ruhatárba! Ha a székünkhöz jutáshoz másoknak fel kell állniuk, feléjük fordulva haladjunk, ne a hátunkat mutassuk, és kérjünk elnézést – ilyenkor a férfinak illik elöl haladnia. A nézőtéren nem illendő enni, inni és az előadás alatt beszélgetni, zajt csapni. Ha elkéstünk, nem illik előadás közben a helyünkre menni, ezzel várjuk meg a szünetet! Távozni csak szünetben vagy az előadás vége után szabad (a darab a tapsrend befejezésével ér véget). A tapsrend során ne fütyüljünk, ne sikítozzunk, legfeljebb a „bravó!” bekiabálás lehet helyénvaló. Hangversenyen nem illik tapsolni a tételek között, csak amikor a karmester megérkezik, illetve a mű legvégén.


Tömegközlekedési eszközökön illendő átadni a helyet a nem látóknak, időseknek, terhes hölgyeknek és a kisgyermekkel utazóknak, a kijelölt elsőbbségi üléseket pedig kötelező azonnal átadni az arra jogosultaknak. Az átengedett helyet mindig illik megköszönni. Ne olvassunk bele mások kézben tartott újságjába, könyvébe, mobiltelefonjába! A lábakat illetlenség feltenni a szemközti ülésre, még akkor is, ha levesszük cipőnket. A dohányzás tiltott. Helyi tömegközlekedési eszközökre udvarias ember nem száll fel étellel, itallal a kezében, felszállás után pedig leveszi a hátizsákját – a sokszor zsúfolt járműveken így nem okozva kellemetlenséget másoknak. A táskát, csomagot ne tegyük az üres ülésekre! Helyi tömegközlekedés során általában nem köszönünk idegen útitársainknak, de talán egy mosolyt vagy fejbiccentést megengedhetünk magunknak, ha leülünk valaki mellé. Távolsági tömegközlekedési eszközökön – a helyivel ellentétben – általában levesszük a kabátot, esetleg a zakót is. Ha távolsági buszon leülünk valaki mellé, vagy belépünk egy vonat fülkéjébe, mindig köszönjünk! Többórás utazás során sokan megéheznek, megszomjaznak, ilyen esetben elfogadott az étel és italfogyasztás (alkoholos italok közül legfeljebb a sör fogyasztása megengedett).


A mozgólépcsőre való fellépés előtt illik sorban állni. Azonban nem illendő a sorban állók mellett előre menni, mert akiket így megelőzünk, később érnek fel miattunk. Amennyiben arra kényelmesen lehetőség adódik, a mozgólépcső jobb oldalára illik állni, elősegítve ezzel, hogy aki siet, balról el tudjon haladni mellettünk; ha így teszünk, mi magunk nem érünk fel később. A sietős dolgúak részéről, nagy tömegben nem illendő elvárni, hogy az emberek csupán a jobb oldalra álljanak, mert így a mozgólépcső csak mintegy fél kapacitással szállít, ami azt jelenti, hogy majd' kétszer annyi ideig tartana a sorban állás.


Gyalogosan, egymás mellett haladva (pl. utcán) a hölgy a férfi jobb oldalán helyezkedik el – ezen csak akkor érdemes változtatni, ha a hölgyet a másik oldalról szükséges védeni valamitől (pl. szűk helyen, útpadka mellett haladva). Három személy esetén a férfi középen halad, ha két hölgyet kísér; ha pedig két férfi kísér egy hölgyet, akkor a hölgy halad középen. Ennél több személy esetén érdemes párokra vagy hármas csoportokra oszlani. Tömegben a férfi megy előre, biztosítva az utat. Gyalogosan közlekedve is érvényes a jobbra tarts szabálya, így a szembejövők kényelmesen kikerülhetik egymást. Szűk járdán, ha csoportok, párok szembetalálkoznak, illendő egymás mögé sorolni, mintsem elvárni, hogy másoknak le kelljen térniük a járdáról, hogy elférjenek elhaladáskor. Azonos irányba haladóknak balról illendő egymást kerülniük.


Gépkocsival közlekedve, ha sofőr vezet, akkor a fő hely a jobb hátsó ülés, sorrendben azt követi a bal hátsó ülés, a jobb első ülés pedig mindig a legalacsonyabb rangú hely. Abban az esetben, ha a vendéglátó maga vezeti a kocsit, a fő hely a jobb első ülés, sorrendben a jobb hátsó, majd a bal hátsó ülés követi. A be- és kiszállás sorrendje a rangsort követi (tehát a főhelyen ülő száll be, illetve ki legelőször); ilyenkor a sofőrnek, illetve – ha van – a kísérőnek, illendő segédkeznie az ajtók kinyitásánál.


Vendégek, vásárlók, ügyfelek kiszolgálásakor alapvetően nem illendő fizetett szolgáltatás nyújtásakor úgy viselkedni, mintha baráti szívességet tennénk, csakúgy nem illendő dolog baráti szívesség esetén (pl. otthoni vacsorameghívás) úgy kiszolgálni, mintha fizetett szolgáltatásról lenne szó – mindkét esetben könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatjuk a partnert. Fizetett szolgáltatás nyújtásakor – közvetve vagy közvetlenül – pénz áramlik az ügyfél pénztárcájából a kiszolgáló személy pénztárcájába, ezért a kiszolgálás ideje alatt a két fél – sem az illemtan szemszögéből nézve, sem pedig gazdasági okokból kifolyólag – nem egyenrangú partner; aki ezt kiszolgálóként nem tudja kezelni vagy elfogadni, válasszon magának más foglalkozást! A kiszolgáló legfőbb feladata az áru, illetve a szolgáltatás eladása, ebből következően feltétlen udvariasságot illendő tanúsítania, és minden olyan cselekedetet kerülnie, amely ezt bármilyen módon gátolja vagy akadályozza. Kárt okoz a munkáltatójának, aki akár egyetlen üzleti partnert is arra késztet, hogy az a fizetéstől elálljon, vagy a jövőben máshol költse el a pénzét. Probléma esetén a kiszolgáló fejezze ki sajnálatát (akkor is, ha ő maga nem hibázott), ne oktassa ki lekezelően az ügyfelet, ne hazudtolja meg, ne is próbálja megnevelni (a neveletlen ügyfél pénzére is szüksége van a munkáltatójának), és ne is a saját igaza bizonygatását tartsa legfőbb céljának – akkor sem, ha egyébként igaza van – hanem a probléma oly módon való illedelmes megoldását, amely mindkét fél gazdasági érdekét egyaránt a legjobban szolgálja, a jogszabályi előírások betartásával. Nagyfokú udvariatlanság, ha a kiszolgálók az ügyfelek részére fenntartott helyeket használnak, még akkor is, ha azok éppen szabadok (pl. étteremben a pincérek leülnek egy üres asztalhoz). Nem illendő rokonokat, ismerősöket a régebb óta várakozó többi ügyfél előtt, soron kívül kiszolgálni. A vendégek, vásárlók, ügyfelek is igyekezzenek udvariasan viselkedni a kiszolgálóikkal, az arrogáns, lekezelő, megalázó modor nem illendő.


A kereskedelmi etikett szerint az eladó előre köszönti a boltba belépőt, valamint szükség esetén, szívélyes modorban, azonnal szakszerű segítséget ad az azt igénylő vásárlónak; ilyen esetben semmiképpen ne éreztesse, hogy feltartják a munkájában (pl. az áruk pakolásában, amelyet a főnöke rábízott). Egy üzletben az eladók ne káromkodjanak, ne étkezzenek, továbbá ne társalogjanak fennhangon magánügyeikről a vásárlók előtt (sem egymás között, sem pedig mobiltelefonon) és ne beszéljenek ki jól hallhatóan egy másik vevőt! A felettes még okkal se szidja le az eladót a vevő előtt – ezt intézzék el máshol! Az eladónak illik figyelemmel követnie, ki a következő a sorban, mert vitás esetben ő követ el udvariatlanságot, ha nem a megfelelő embert szolgálja ki. A pénztárban mindig tartsanak elegendő váltópénzt! Ha nincs megfelelő címletű váltópénz a visszaadáshoz, az ismerős vásárlónak – amennyiben ki tudja fizetni a teljes vételárat – nem illik adósságot a nyakába tenni, mondván: „majd legközelebb megadod!”.


A vásárlók részéről illendő kosarat vagy bevásárlókocsit használni olyan üzletekben, ahol azok rendszeresítve vannak. Ha árut kérünk egy pultnál, használjuk a „kérek” vagy „szeretnék” szavakat is, mert visszatetszést keltőek a „lesz öt zsemle” vagy a „két pár virsli és húsz deka téliszalámi” típusú egyszerűsített óhajtómondatok. Segítsük a pénztárosok munkáját azzal, hogy a szalagra helyezett áruink után elválasztót teszünk (tekintve, hogy a sorban legelsőnek nem kell a saját árui elé elválasztót tennie, úgy helyes, ha mindenki az árui mögé teszi azt).


Borravaló tekintetében érdemes tudni, hogy bizonyos szolgáltatások esetében – ha nem alkalmaznak szervizdíjat – általában úgy kalkulálják a dolgozók munkabérét, hogy az esetleges borravalót ahhoz „előre hozzászámítják”, tehát ilyen fajta szolgáltatás igénybevételekor – ha csak nem vagyunk különösen elégedetlenek – „kötelezően illendő” az adott helyzetben szokásos mértékű borravalót adni. Ezek a következők: étterem, kávéház, cukrászda (a számla végösszegének 10–12%-a, asztalnál való kiszolgálásért), ételfutár (párszáz forint), benzinkút (100–300 forint az alkalmazottnak, ha pl. lemossa az ablakot, továbbá kb. ugyanennyi fizetéskor is – ez utóbbi abból az időből ered, amikor csak a benzinkutas kezelhette a töltőberendezést), taxi (a viteldíj 10–15%-a), fodrász (a munkadíj 10–15%-a), postás (pénzküldemény kézbesítésekor, anyagi lehetőségeink függvényében), ruhatár (párszáz forint, ha a ruhatár ingyenes), újságos (10–50 forint), szállodában a szobapincérnek (bőven 10% alatt is elegendő), a szobaasszonynak (nem feltétlenül szükséges, csak esetenként és csekély mértékű), a londinernek (párszáz forint, ha a szobába viszi a csomagot). Szervizdíj felszámításakor nem szükséges borravalót adni.


Férfiaknak a kalapot, sapkát alapvetően illik levenni templomban (a zsinagóga kivételével), zárt helyiségben (pl. egy szobába belépve, könyvtárban, étteremben, színházban), bemutatkozáskor, köszönéskor (legalább jelképesen, a kalap szélét megfogva), nemzeti himnusz alatt; nem szükséges levenni a fejfedőt épületek nagyobb termeiben, csarnokaiban (pl. vasútállomás, áruház, posta, sportcsarnok), tömegközlekedési eszközökön. Hölgyek a kalapot általában magukon tarthatják, de színházban, moziban, előadások alatt – ahol mások látását zavarnák – illik levenniük.


A papíralapú levélről megállapítható, hogy kézírással készített formában szinte teljesen kiment a szokásból, és mai világunkban már alapvető udvarias gesztusnak számít, ha valaki kézírás helyett számítógéppel nyomtatja ki levelét, nagymértékben megkönnyítve ezzel annak elolvasását. Magánlevélben azonban megtisztelhetjük partnerünket azzal, hogy a megszólítást és a befejezést kézzel írjuk. A megszólítás középre rendezett, és a legilledelmesebben úgy járunk el, ha minden szavát nagybetűvel kezdjük – a névelők kivételével. A levél keltezését régebben mindig az első oldalon, a papír jobb felső sarkába írták, de újabban – más iratok szokásaihoz hasonlóan (pl. szerződés) – sokszor a levél végére kerül. A befejezés helye az aláírással egyetemben a levél végén, a jobb oldalon van. Amennyiben magánemberként hivatalos levelet, készítünk, akkor célszerű az első oldal tetejére (mintegy annak fejlécébe) tenni minden szükséges adatot, amelyek ügyünk kezelése során megkönnyítik az ügyintéző dolgát azzal, hogy nem kell azokat keresgélnie. Ezek a következők: a keltezést tegyük a jobb felső sarokba, alá pedig – szintén a jobb oldalra – a tárgy megnevezését (az aláhúzott „Tárgy:” szó után); a bal felső sarokba kerül saját nevünk az adatainkkal, alatta – szintén a bal oldalon –, de jól elkülönülve a címzett (pl. hivatal vagy hatóság) adatai, és esetlegesen a címzett személy neve, beosztása. Hivatalos levelet, ha össze kell hajtani, akkor azt előbb függőlegesen tesszük, majd pedig vízszintesen. Leveleink megfogalmazásakor mindig törekedjünk a hibátlan helyesírásra, fogalmazásra és szövegszerkesztésre! Amennyiben haragos vagy felindult állapotban írtunk meg egy levelet, várjunk az elküldésével, és nyugodt lelkiállapotban gondoljuk át újra a megfogalmazottakat. A másnak szóló levelet nem illik elolvasni; megjegyzendő, hogy a levéltitoksértést büntető törvénykönyvünk is szankcionálja, mind a papír alapú, mind pedig az elektronikus levél esetében.


Elektronikus levél (e-mail) írásakor tartsuk szem előtt, hogy az internet sajátosságaiból kifolyólag, mindig fennáll annak lehetősége, hogy nem jut el a címzetthez, vagy esetleg technikai hiba miatt más kapja meg. Válasszunk komoly e-mail-címet, pl. a „kicsimisi@” kezdetű cím kifejezetten komolytalan benyomást kelthet másokban. Lehetőség szerint, igyekezzünk egy napon belül válaszolni a fontos levelekre, vagy legalább jelezni, hogy megkaptuk, és később tudunk választ küldeni. Az e-mailre mindig kerül rendszerdátum, így külön keltezést már nem kell a levélben feltüntetni. A nagybetűvel szedett szöveg kiabálásnak számít. Legyünk körültekintőek a „válasz mindenkinek” („reply all”) funkció használatakor, mert kifejezetten kerülendő, hogy egy 30–40 embernek kiküldött információs levél esetében minden címzett megkapja a számukra érdektelen válaszunkat, ellenben, ha egy adott ügyben több érintett és közreműködő (a „cc-mezőben” szereplő) személy is másolatot kap az eredeti e-mailből, elengedhetetlenül szükséges és illendő, hogy a válaszunkat ők is megkapják. Válasz esetén általában mindig idézzük be az eredeti levelet is, ennek elmaradása sokszor kifejezetten zavart keltő lehet. Ha több címzettnek szeretnénk levelet küldeni, de nem cél, hogy egymás e-mail-címét láthassák, tegyük a címeket a „bcc-mezőbe”! A „feladó” („from”) a „címzett” („to”) és a „tárgy” („subject”) mezőkben technikai okokból ne használjunk ékezetes betűket, és utóbbi sohase maradjon üresen!


Névjegykártyára bármikor szükség lehet, így érdemes mindig magunknál tartani. Manapság csak a jó ízlés szab határokat a névjegykártyák megszerkesztésének, de a klasszikus szabályok szerint a következőket vehetjük. Általánosan elmondható, hogy a kártya fekvő formátumú, mérete leginkább 9 x 5 cm. A név középre kerül, a jobb alsó sarokban kaphat helyet a telefonszám, az e-mail-cím és a weboldal címe. Privát névjegykártya esetében közvetlenül a név alatt, középen szerepelhet a végzettség, a bal alsó sarokban pedig a lakáscím. Szükség esetén családi címer helyett inkább a rangjelző korona ajánlott – a köznemeseké ötgombos vagy ún. leveles, a báróké hétgombos, a grófoké kilencgombos, a hercegeké pedig ún. pántos – ennek helye a bal felső sarokban van. Céges névjegykártya esetében közvetlenül a név alá, középre kerül a foglalkozás vagy a beosztás. Utóbbi, ha szorosan kapcsolódik a munkahelyhez, annak megnevezését is ott kell szerepeltetni, egyéb esetben a munkahely a bal alsó sarokba kerül, annak címével egyetemben. Abban az esetben, ha a munkahely emblémája is feltüntetendő, akkor annak helye a bal felső sarok. Az elkészítésnél ügyeljünk az olvasható betűméretre! Amikor valakitől névjegykártyát kapunk, illendő azt szemrevételezni mielőtt eltesszük.


A rágógumi mellőzése ajánlott olyan helyzetekben, amelyekben beszélgetésre kerülhet sor. Használatakor ügyeljünk arra, hogy csukott szájjal rágjuk, ne csámcsogjunk. Ha már nincs szükségünk rá, ne dobjuk a földre vagy hamutálba; dobjuk a szemetesbe, vagy ha az nincs a közelben, tegyük bele egy papír zsebkendőbe!


A mobiltelefont ne használjuk és kapcsoljuk is ki moziban, színházban, koncerten (kifejezetten zavaróak az elsötétített nézőtéren villódzó készülékek), előadáson, templomban és temetésen. Némítsuk le a mobiltelefont megbeszélések, értekezletek, étkezések alkalmával, és ne tegyük azt az étkezőasztalra! Nem illik kihangosított mobiltelefonról zenét hallgatni olyan helyen, ahol az másokat zavarhat (pl. tömegközlekedési eszközökön). Ha különösebb ok nincs rá, a hívószámkijelzés ne legyen kikapcsolva! Egyedi csengőhang esetén olyat érdemes választani, amely nem kelt kirívó feltűnést semmilyen társaságban. A telefon felvételekor illik bemutatkozni, ha ismeretlen számról hívnak, csakúgy, mint amikor mi magunk kezdeményezünk hívást hivatalos vagy egyéb ügyintézés során, illetve, amikor a másik félnek ismeretlen lehet hívószámunk. Udvariasan jár el, aki hívó félként megkérdezi, alkalmas időpontban telefonál-e – annak ellenére, hogy feltételezhető, aki nem ér rá egy rövid beszélgetésre sem, az nem veszi fel a telefont. Váratlan helyzetben adódhat, hogy nem tudjuk felvenni a telefont, és zavaró a csörgése, ezért kénytelen vagyunk megszakítani a hívást, vagyis a telefont „kinyomni” (pl. cégünk igazgatója megállít bennünket a folyosón, átbeszélni valamit) – ilyen esetben az első adandó alkalommal illő visszahívni a partnert. Technikai okból megszakadt hívás esetén a hívó félnek illik újratárcsáznia, továbbá a beszélgetés befejezését is általában a hívó félnek illendő kezdeményezni. Munkaügyben az általában megszokott munkaidőben kezdeményezzünk hívást; magánügyben hétköznapokon általában reggel nyolc és este nyolc óra között illik, hétvégén pedig csak a legszükségesebb esetben; egyéb időben csak akkor telefonáljunk, ha biztosan tudjuk, ezzel nem zavarunk.


Temetésen az elhunyt közeli hozzátartozóinak illik fekete ruhát viselniük – ez a többi résztvevőre nézve nem kötelező. Férfiak esetében ajánlott az ünnepélyes öltönyviselet, vagyis dress code szerint a formal előírásait (lásd: dress code) vehetjük alapul. Hölgyek számára megfelelő a sötét színű kosztüm vagy egybeszabott ruha, fekete cipővel. Illendő, ha a szoknya tárd alá ér, a blúz ne legyen kivágott, és a vállakat illendő eltakarni, továbbá kerülendő a feltűnő ékszerhasználat. A temetésre illik koszorút vagy virágot vinni; urnás temetés esetében, a helyszűke okán általában elegendő egy szál virág. A búcsúztató beszédeket nem illendő megtapsolni. Helyénvaló, hogy a temetésen megjelentek helyben kinyilvánítják részvétüket a hozzátartozóknak. Akik személyesen nem tudtak megjelenni a temetésen, de korábban értesítést, gyászjelentést kaptak, illendő, hogy írásban fejezzék ki részvétüket.


Templomokban tilos dohányozni, étkezni és rágógumizni; szertartások alatt nem illik beszélgetni, olvasgatni, sétálgatni. Kisgyermekkel leginkább a hátsó sorok egyikében vagy pad szélén célszerű leülni; ha hangos zajt csap a gyermek, illik hátramenni vele vagy kivinni a templomból. A távozással illendő megvárni a szertartás végét; inkább már odakint beszélgessünk ismerőseinkkel, mintsem a templomból kifelé haladva. Hölgyek ne viseljenek rövid szoknyát, testhez tapadó öltözetet, kivágott blúzt, továbbá illik a vállakat is eltakarniuk. Férfiaknak tisztes, de nem hivalkodó „vasárnapi öltözet” a legmegfelelőbb. Turistaként érkezve általánosságban alkalmazkodjunk az adott vallás viselkedési és öltözködési elvárásaihoz; szertartási időn kívül is ügyeljünk arra, hogy ne hangoskodjunk, ne viselkedjünk feltűnően, ne legyen hiányos az öltözékünk (pl. rövidnadrág és ujjatlan trikó kifejezetten nem ajánlott). Ha a fényképezés tiltva van, illik betartani.


A hagyomány szerint páratlan számú szál vágott virágot illik ajándékba adni. A csokrot átadás előtt illendő kicsomagolni, kivételt képezhet az átlátszó celofán csomagolás. Cserepes virágot csak olyan embernek adjunk, akiről tudjuk, hogy kedveli azt!


Vita során – értve itt érveknek és tényeknek akár a legbékésebb hangvételű ütköztetését is – mindig igyekezzünk a korrektség keretein belül maradni, és ne indulataink vezéreljenek! Nem illik figyelmen kívül hagyni a vitapartner álláspontját, érveit, illendő azokra kielégítő módon válaszolni, ellenérvelni. Ne azzal akarjunk fölénybe kerülni, hogy személyeskedünk, vagyis vitapartnerünkkel kapcsolatban negatív kifejezéseket használunk (pl. sértegetjük, becsméreljük), továbbá kiabálással se próbáljunk felülkerekedni! Ne csúsztassunk, vagyis ne helyezzük az okozatot időben az ok elé! Adott esetben illendő elismerni, ha nincs igazunk.


Lift hívásakor kizárólag egy hívógombot nyomjuk meg, annak az irányét, amelyikbe közlekedni szeretnénk! Ha mindkét irány hívógombját megnyomjuk, akkor kétszer fog megállni ugyanannál az emeletnél a lift – egyszer felfelé, egyszer pedig lefelé menet –, ezzel felesleges bosszúságot okozunk másoknak (tipikus esete annak, hogy megáll a lift, de nincs, aki beszállna). Hasonló okból kifolyólag, amennyiben több lift is van egymás mellett, külön hívógombokkal, csak egy liftet hívjunk! A liftbe való belépést a férfi, illetve a fiatalabb segíti, ha szükséges, ő is lép be először. Ha a lift nem üres, belépéskor illik köszönni, illetve a már bent lévők részéről visszaköszönni. A liftben lévő gombokat célszerű annak kezelnie, aki a legközelebb áll hozzájuk. Az étkezést és ivást lehetőleg mellőzzük!


A dohányzást tiltó tábla esetén különösen modortalan dolog rágyújtani, csakúgy, mint gyermekek és terhes hölgyek társaságában. Egyéb helyen, ismeretlenek között, vagy ha tudva lévően nem dohányzó is van a közelünkben, illik megkérdezi, hogy dohányozhatunk-e. Rágyújtáskor illendő megkínálni a társaságunk többi tagját is az első szál esetében. Egykor szokás volt, hogy a fiatalabb az idősebbnek, illetve férfi a hölgynek segít meggyújtani a cigarettát. Ha a tüzed adni akarónál nincs gyufa vagy öngyújtó, elkérheti azt a rágyújtani akarótól. Hölgy a hölgynek nem ad tüzet, ilyen esetben mindkét fél segítség nélkül gyújt rá. Az étkezőasztalnál a társaságot jól ismerő házigazda szabályozza a dohányzást. Az asztalon átnyúlva nem illik cigarettát kínálni, vagy tüzet adni a szemben ülőnek. A cigarettát csak addig tartsuk a szánkban, amíg szívunk belőle. Ne fújjuk a másik ember arcába a füstöt! A cigarettavéget és a gyufát földre dobni nem illendő!


Textil zsebkendő használata javasolt úri társaságban, amelynek – amint a neve is mutatja – általában a zsebben (férfiaknál a zakó belső zsebében) van a helye. Amennyiben valaki higiéniai okból idegenkedik a textil zsebkendőtől, orrfújásra használjon papír zsebkendőt a mosdóban. Az orrfújást igyekezzünk minél halkabban megtenni. A nagy hanghatással, avagy „trombitálva” végzett orrfújás otromba viselkedés, ezért kerülendő.


A tüsszentést megpróbálhatjuk elfojtani vagy valahogyan késleltetni – pl. az orrnyerget két ujjal rövid időre összenyomva, esetleg ujjunkat röviden az orr alá szorítva. Amennyiben elkerülhetetlen a tüsszentés, használjunk zsebkendőt, és próbáljunk elfordulni a körülöttünk lévőktől. A szakirodalom nem egységes abban a kérdésben, hogy illendő-e a tüsszentést az egészségére kívánni a tüsszentőnek. Nem járunk tehát el rosszul akkor sem, ha észre sem vesszük – hivatalos alkalmakkor ez a legjobb megoldás –, viszont a jókívánságot csak halkan, feltűnés nélkül érdemes kifejezni.


Amennyiben elkerülhetetlen az ásítás, társaságban igyekezzünk minél kevésbé felkelteni ezzel a figyelmet. Az ásítást igyekezzünk elfojtani, kezünket tegyük a szánk elé!


x

az étkezés szabályai

Ez a fejezet a hölgyek és urak számára ahhoz ad eligazítást, hogy kifogástalan viselkedéssel tudjanak részt venni egy étkezésen; a szervezést, ültetési rendet, terítést, felszolgálást pedig jórészt csak oly mértékben érinti, ami ehhez szükséges. Az útmutató az ún. kontinentális (európai) stílust ismerteti.

Az étterembe mindig a férfi (vendéglátó) lép be először (többfős társaságban belépéskor egy férfi megy előre, őt követik a hölgyek); az ő feladata, hogy jelezze a pincérnek az előzetesen megtett asztalfoglalást, illetve foglalás hiányában asztalt kérni vagy keresni. Az asztalnál a hölgy választ magának helyet elsőként.


Érkezés után az udvarias férfi lesegíti a hölgy kabátját mielőtt a sajátját is levenné. Távozás előtt a férfi felveszi a saját kabátját, csak ezt követően segíti fel a hölgyre a kabátot (azért ebben a sorrendben, hogy ne melegedjen rá a hölgyre a kabát). Abban az esetben, ha a hölgy belekezd kabátja le- vagy felvételébe, azt fejezi ki, hogy nem várja el a férfi segítségét. Ezek a megfontolások általánosságban érvényesek ruhatár használatakor is.


Amennyiben van ruhatár az étteremben, a férfinak illendő saját kabátját beadni. Hölgy esetében megengedett, hogy kabátját az asztalhoz vigye.


Leüléskor a férfi a jobboldalán helyet foglaló hölgynek segít betolni a széket. Amennyiben pedig a hölgy feláll, a férfi segítségére van a szék elvételében.


A pincér az étlapot először a hölgynek nyújtja át, de az ital- és ételrendelést a férfi adja le a társaságában lévő hölgy számára is.


Egészüveg bor rendelésekor a pincér először a férfinak tölt egy keveset kóstolásra. Amennyiben az ital megfelelőnek minősül, tölt a hölgy poharába, ezt követően pedig a férfiébe. Az italok kitöltése jobbról történik. Később, ha a poharakat újra kell tölteni, az a férfi feladata.


Ha a pincér az ételt tányéron hozza, akkor azt jobbról teszi a vendég elé, kivéve a salátát, amelyet balról helyez el a nagytányér felett, baloldalra. Az ételek tálcáról való kínálása balról történik, a tányérok leszedése jobbról.


Régi szokás szerint a férfi feladata a fizetés; amennyiben a hölgy ki szeretné fizetni saját részét, javasolt ezt az éttermen kívül elrendezniük. Megjegyzendő, hogy mai világunkban már nem számít kirívó esetnek, ha hölgy fizet egy vendéglátóhelyen. Fizetéskor illik borravalót adni (lásd: borravaló).


Vendégségben az étkezőasztalhoz a háziasszony (vendéglátó) erre utaló invitálására illik leülni. Ültetőkártyák használatakor mindenki csakis a saját nevére szóló helyre üljön, nem illik mással helyet cserélni!


A feltálalt ételekből vagy a sóból nem saját evőeszközökkel illik szedni, hanem a külön erre a célra kihelyezettekkel! Szedéskor nem illik kiválogatni a legfinomabb falatokat. Az ételből lehetőleg annyit szedjünk, amennyit biztosan el tudunk fogyasztani!


Miután mindenki szedett, illetve mindenki készen áll az evésre, a háziasszony (vendéglátó) jó étvágyat kíván, ezzel jelezve, hogy megkezdhető az étkezés. Az asztalbontást ugyancsak ő kezdeményezi, addig nem illik elhagyni az étkezőasztalt, legfeljebb csak rövid időre, sürgősségi okból.


Ma már alig követett régi szabály, hogy társaságban, ha egy hölgy feláll az asztaltól, vagy visszatér az asztalhoz, a férfiaknak illendő egy pillanatra felállniuk, vagy legalább kissé megemelkedniük a székben, ezzel kifejezve tiszteletüket.


A textilszalvétát az étkezés megkezdésekor terítsük az ölünkbe, az étkezés befejeztével pedig helyezzük lazán összehajtva a tányér bal oldalán az asztalra! A sarkára összehajtva letett textilszalvéta a felszolgált étellel való elégedetlenséget jelzi. Ha ideiglenesen felállunk az asztaltól, helyezzük a textilszalvétát a székünkre! A papírszalvéta használatához hasonlóan a textilszalvétával is illendő szükség esetén a száj megtörlése. Ha papírszalvétát használunk, azt ne terítsük az ölünkbe, az étkezés végeztével pedig összehajtva vagy lazán összegyűrve helyezzük a tányérba! (Ha így teszünk, annak, aki leszedi az asztalt, használt papírszalvétánkat nem kézzel kell felvennie az abroszról, hanem a tányérral együtt elviheti.) Papírszalvétát orrfújásra használni az étkezőasztalnál nagy modortalanság.


Az asztalnál egyenes derékkal és háttal üljünk, karjainkkal igyekezzünk minél kevésbé szétterpeszkedni, lábunkat ne tegyük keresztbe térdünkön! Az asztalra csak kézfejünket tegyük! Nem illik könyökölni, vagy az alkarral, a mellkassal az asztalnak támaszkodni, sem túlzottan hátradőlni a székben.


Amennyiben az asztalon több kést, villát, kanalat is találunk a terítékünkhöz, akkor a tányér mellett elhelyezetteket használjuk legelőször, úgy, hogy kívülről befelé haladva vegyük kézbe azokat az egyes fogásokhoz, végül pedig a tányér felettiek következnek a desszerthez. Amennyiben külön salátavilla (a normál villáétól kisebb méretű) tartozik a terítékhez, azt rendszerint a tányér bal oldalán találjuk legkívül.


A villát és a kanalat ne úgy fogjuk meg, mint a ceruzát! Az evőeszközöket a nyél felőli végüknél kell megfogni, kellő távolságban az étellel érintkező résztől, miközben a kést és a villát megtámasztjuk a mutatóujjal! Ha csak egy evőeszközzel történik az evés, akkor az tradicionálisan a jobb kézben van, a másik kézfej ilyenkor az asztalon nyugszik, a szabad kezet nem illendő az asztal alatt tartani. (Egyes országokban – pl. Anglia – az a szokás, hogy a nem használt kezet az asztal alatt tartják.) Kés és villa együttes használatakor a kés van a jobb kézben. Elfogadott, hogy balkezesek a tradícióktól eltérhetnek.


Tilos a kést a szájhoz emelni, az evőeszközökkel hadonászni, azokat lenyalni.


Az evőeszközt vigyük az étellel a szánkhoz, és ne szánkkal közelítsünk az egyhelyben tartott evőeszközhöz; mindezt igyekezzünk a tányér fölött tenni, de ne hajoljunk túlságosan közel a tányérhoz!


A kanalat ne merítsük teljesen tele levessel, nehogy kicsorogjon a kanálból mialatt a szánkhoz emeljük! A levesben lévő zöldséget, húst kanállal illik darabolni, ehhez más evőeszköz nem használható. A levest ne szürcsöljük! Ne döntsük meg a tányért, hogy az utolsó csepp levest is ki lehessen kanalazni! A kontinentális etikett azt ajánlja, hogy a kanalat az oldalával illendő a szájhoz vinni, nem pedig a csúcsával, de egyes országokban – ide értve Magyarországot is – kifejezetten a fordítottja az elfogadott.


A csészében tálalt leves is kanállal fogyasztandó, ehhez általában kisebb méretű ún. erőleveskanalat adnak. A levesbetét elfogyasztása után megfoghatjuk a csészét a fülénél, és kiihatjuk belőle a nehezen kikanalazható maradékot; a kanál helye végül a csésze alatti tányéron van.


A tányéron lévő húst és más ételt nem illik a fogyasztás megkezdésekor előre felvágni.


A köretet úgy fogyasszuk, hogy inkább a villával nyúljunk alá, mintsem a késsel söpörjük a villára! A köretet nem illik a villával összenyomkodni, és a szafttal összekeverni.


A poharak helye a tányér felett jobbról van. A nyeles poharat a nyelénél illik megfogni, a nyél nélkülit pedig az alsó harmadánál, de a felénél nem magasabban. A füles poharat vagy csészét a fülénél fogjuk meg!


Ital töltése során ne emeljük fel a poharat az asztalról, a borospoharat pedig ne töltsük tele! Borra illik rátölteni amikor a pohár még nem üres, sörre azonban nem.


Ivás előtt töröljük meg a szánkat, és ne igyunk rá a szánkban lévő falatra!


Ha az étel túl meleg, nem illik megfújni.


Ne habzsoljunk, ne beszéljünk, ha étel van a szánkban, és igyekezzünk csukott szájjal enni!


Fogvájót lehetőleg ne használjunk az asztalnál! Ha mégis elkerülhetetlen a használata, a szabad kezünkkel takarjuk el szánkat!


A tüsszentést és az orrfújást igyekezzünk minél kisebb hanghatással megoldani, az étkezőasztaltól elfordulva, esetleg felállva és távolabb vonulva!


Az étkezőasztalon lévő hamutálba csak hamu és más, dohányzással kapcsolatos hulladék (pl. cigarettacsikk, gyufa) való, egyéb dolgok belehelyezése kerülendő!


Az asztalnál nem illik fésülködni, hajat igazgatni vagy sminkelni. E tevékenységek helye általában a mosdóban van.


Evés közben a tányért ne forgassuk, ne döntsük meg, ne emeljük el az asztaltól, és ne fogjuk kezünkkel a szélét!


Saját tányérunkból ne tegyünk át más tányérjára ételt, és ne is vegyünk ételt más tányérjáról!


Az étkezés során, ha le kell tenni az evőeszközöket, nem illik azokat kívülről a tányér szélének támasztani, vagy az abroszra visszatenni. Ilyenkor az evőeszközöket hagyjuk a tányéron!


Nem illendő a tányérból a szaftot kenyérrel kimártogatni.


Ha valamire szükségünk van, de nincs a közelünkben (pl. sótartó) kérjünk meg valakit, hogy adja közelebb, de ne nyúljunk át az asztalon érte!


Nem illik ugyanabból a tányérból két vagy több fogást is elfogyasztani. A vendéglátó feladata gondoskodni arról, hogy minden fogáshoz másik tányér és másik evőeszköz kerüljön az asztalra. Hasonlóan, svédasztalos kiszolgálás esetén (pl. fogadáson) nem illendő a használt tányérunkba újra szedni, ilyenkor új tányért és új evőeszközöket veszünk.


A halszálkát, csontdarabot, és mindazt, amit nem kívánunk lenyelni, a nyelvünkkel a villára segítjük, majd a tányér szélére helyezzük. Ha csonttányér is található az asztalon, a csontok arra helyezendők.


Az ügyetlenségekből fakadó eseteknél próbáljunk minél kevésbé feltűnően eljárni! A kisebb, könnyen orvosolható eseteket magunk is megoldhatjuk (pl. a kilöttyent italt papírszalvétával felitatjuk). Étteremben alapvetően a pincér segítségére kell számítani; nem a vendég dolga a kiborult ételt, italt feltakarítani, illetve az asztal alá esett evőeszközt felvenni. Ha a pincér nem észleli az esetet, diszkréten kérjünk segítséget, illetve másik evőeszközt!


A kenyérszeletet vagy más péksüteményt sohasem harapjuk, hanem kézzel kettétörjük, majd falatnyi darabot törünk (mindezt tányér felett, hogy minél kevesebb morzsa kerüljön a terítőre), és balkézzel visszük a szánkhoz. Ha vajat is fogyasztunk hozzá, akkor azt a falatnyi darabra kenjük rá, ehhez esetenként kenyértányért és arra helyezett vajkést találunk terítékünkhöz a baloldalon. Ha nincs külön kenyértányér, akkor a főfogáshoz fogyasztott kenyérszelet helye tányérunk mellett balról van.


Ha nem szigorú protokolláris eseményről van szó, reggeli és vacsora során az egész szelet kenyeret meg lehet vajazni (kenhető rá puhább sajt vagy lekvár is) és kézből ehető.


A fogás elfogyasztása után az evőeszközöket nyelükkel jobb felé helyezzük a tányérra, ezzel jelezve, hogy elvihetik a tányért.


A asztalnál a vendégek ne kezdjék összeszedni és egymásba rakosgatni a leszedésre váró tányérokat!


Tea vagy kávé fogyasztásakor ivás előtt a kiskanalat – amely csupán az ital megkeverésére szolgál – vegyük ki a csészéből, és helyezzük a csészealjra! Cukrot a cukortartóhoz kihelyezett kiskanállal vagy kockacukorfogóval vegyünk!


Süteményekről felszolgálásuk előtt illendő és javasolt a kiszáradástól védő celofánt eltávolítani. A vendégnek ugyanis kényelmetlen ezt megtennie, mert a villával nehézkes, ha pedig kézzel is hozzá kell nyúlni, könnyen krémesek lesznek az ujjak, végül pedig a celofán nehezen marad a tányéron, így összepiszkolhatjuk az asztalterítőt.


Kanállal (normálméretű evőkanál), illetve mélytányérból csak a levest esszük – ideértve a halászlét is –, valamint a pörkölténél jóval hígabb levű gulyást.


Késsel és villával esszük a húsból készült előételeket, a főfogások nagy részét, (pl. a sült húsokat, a pörköltféléket, valamint a főzeléket – utóbbit úgy érdemes elkészíteni, hogy alkalmas legyen késsel, villával való fogyasztásra), a főfogáshoz tálalt salátát, a ham and eggset, a tükörtojást, a keményre főtt tojást, a nagyobb szendvicseket, a töltött palacsintát, továbbá az ún. húsos, leves nagyobb gyümölcsöket (pl. a banánt, a barackot, a körtét, az almát, a kisebb szeletekben tálalt dinnyét). Szintén így fogyaszthatjuk a villával nehezen darabolható süteményeket, tésztákat (pl. rétes), a nem kenhető sajtokat és a felvágottakat.


Kanállal és villával fogyasztandó a makaróni és a spagetti.


Villával esszük az egyéb főtt tésztákat (pl. mákos tészta), a tojásrántottát (ha nem tartalmaz nagyobb húsos betétet) és általában a nem húsos előételeket, továbbá a salátát, amennyiben külön salátavilla tartozik a terítékhez.


Késsel is fogyasztható az alma és a körte. Az almát igény szerint meghámozhatjuk, majd pedig negyedeljük, kivágjuk a magházat, végül kézzel visszük a szánkhoz. A körtének jóval puhább magháza van, nem kell azt alaposan kivágni, így nem szükséges negyedelni sem a gyümölcsöt, csak igény szerinti méretű szeletet vágni belőle. A narancsot fogyasztás előtt késsel hámozzuk meg, majd kézzel gerezdekre bontva helyezzük a szánkba.


Kiskanállal (desszertkanállal) fogyasztjuk a kompótot, a befőttet, a fagylaltot, a lágytojást, a gyümölcssalátát, a különböző krémeket, a héjában tálalt nagyobb darab dinnyét, a földiepret, a málnát, a ribizlit. A mártásokat, szószokat kiskanállal tesszük a szószoscsészéből a tányérunkon lévő ételre.


Desszertvillával fogyasztjuk a süteményféléket, tortákat.


Halkéssel és halvillával fogyasztjuk a halakat. A halkés nem éles, azért hogy az esetleges szálkákat ne vágja el. Normál (éles) kést ne használjunk halakhoz!


Kézzel esszük a mustáros virslit (köret nélkül), a lángost, az articsókát, a szőlőt, a cseresznyét, a nem krémes aprósüteményeket (pl. pogácsa), a sósmogyorót. Állófogadáson, ha nem adnak a szendvics mellé kést és villát, kénytelenek leszünk azok nélkül, kézből elfogyasztani. Régi szokás szerint a spárgát (külön fogásként mártás nélkül felszolgálva) kézzel ették, azonban ma már elfogadott a késsel és villával való fogyasztása is.


A régi szokás azt diktálja, hogy a csirkecombot ne fogjuk meg kézzel. Új keletű szokás szerint azonban, ha a csirkecombot úgy szolgálják fel, hogy annak végét alufóliával vagy papírral tekerik körbe, az azt jelzi, hogy annál fogva kézzel is hozzányúlhatunk.


A kaviárt általában pirítóssal és vajjal fogyasztjuk. A szedésre kitett kiskanállal kaviárt teszünk a tálból tányérunkra. A pirítósból kézzel törünk egy falatnyit, ezt megvajazzuk vajkés segítségével, majd kaviárkéssel erre viszünk fel a tányérunkra kiszedett kaviárból. Igény szerint csepegtethetünk a falatra citromlevet.


Az italválasztás körültekintést igénylő feladat, de segítségként az alábbiakat használhatjuk. Könnyű, száraz fehérbor illik a hideg és a meleg előételekhez, a halakhoz; testesebb száraz vagy félszáraz fehérbort választhatunk a borjúból, sertésből, bárányból és fehér húsú szárnyasokból készült ételekhez. Az étel könnyebb vagy nehezebb (fűszeresebb) elkészítési módjától függően könnyebb vagy testesebb száraz, félszáraz vörösbor való a marhából, vadból, barna húsú szárnyasból készült ételekhez. A tésztákhoz édes fehérbor, a sajtokhoz testes vörösbor, a fagylalthoz pezsgő, a gyümölcsökhöz édes desszertbor, a kávéhoz konyak vagy likőr illik leginkább. Az ajánlott fogyasztási hőmérsékletek a következők. Fehérbor: 12–14 °C, vörösbor: szobahőmérséklet (18 °C), sör: 8–10 °C, rövidital: 10–12 °C.


Különleges alkalmak része a pohárköszöntő, amelynek általában a főfogás elfogyasztása után (a tányérok leszedését követően) van az ideje, de elhangozhat egy fogadás kezdetén is. Pohárköszöntőt a vendéglátó mond először, akinek ehhez fel kell állnia. A pohárköszöntő elkezdése előtt illik megvárni, amíg minden résztvevő kap italt a poharába. Amennyiben a pohárköszöntőt valakinek a tiszteletére mondják, illik azt viszonozni. Régi szokás szerint hölgynek nem kell a pohárköszöntőre válaszolnia. A pohárköszöntő rövid, és a következőket tartalmazza: a fővendég és felesége, valamint a jelenlévők megszólítása, üdvözlése, az alkalom méltatása, jókívánságok kifejezése. A pohárköszöntő végén a résztvevők rendszerint felállva koccintanak.


Általánosságban elmondható, hogy koccintani bármilyen alkoholos itallal lehet, azonban Magyarországon sörrel nem szokás (a történet szerint 1849-ben az osztrákok sörrel koccintottak a vértanúk kivégzése után). A koccintást rendszerint a hölgy kezdeményezi; a koccintó felek egymás szemébe néznek. A távolabb ülőkkel nem koccintunk, csak poharunkat egymás felé emeljük, és kissé meghajolunk.


x

a hölgyek ruházata

A nagyestélyi ruha legfőbb jellemző tulajdonságai, hogy nem hétköznapi viseletre szánt, rendszerint egybeszabott és ujjatlan, legtöbbször a bokát is takaróan hosszan leérő, ugyanakkor valamilyen különleges kelméből készült (pl. bársony, csipke, taft, muszlin, brokát), tradicionális szabással. A nagyestélyi ruhához könyök fölé érő, azt eltakaró kesztyűt illik használni, amelyet nem illendő levenni, amíg a ruhát viselik.


A kisestélyi ruha általában ujjatlan, valamint egybeszabott és hosszú, rendszerint a vállakat nem takarja. Formájában kevésbé kötött, mint a nagyestélyi ruha (pl. lehet akár – szemből nézve – aszimmetrikus a szabása; a felsőrész oldala – részben vagy egészében – lehet nyitott; vállpántok helyett akár nyakba akasztható pánttal is készülhet; megengedett, hogy a szoknyarész magasan felsliccelt legyen). Kesztyűt nem viselnek hozzá.


A koktélruha rövid szabású, de hagyománytisztelően általában legalább a térdig leér, azonban lehet ennél rövidebb formája is. Készülhet ujjatlan, illetve hosszú vagy rövid ujjú változatban is. Kesztyű ehhez a ruhához nem szokásos.


Mind a nagyestélyi, mind a kisestélyi, mind pedig a koktélruha esetében elmondható, hogy amennyiben a szabás látni engedi a vállakat, illetve elöl vagy hátul mély a dekoltázs, illendő ezeket stólával vagy boleró kabáttal eltakarni az érkezés és a távozás során, ezen kívül a testszínű harisnya is elvárt. Cipő tekintetében a fekete, ezüst vagy aranyszínű tűsarkú alkalmi cipő (általában körömcipő) a legjobb választás, azzal a megjegyzéssel, hogy sötét ruhához sötét cipő, világos ruhához világos cipő illik. Szokás a cipő színével egyező alkalmi vagy estélyi táska (kisméretű, nem vállpántos retikül) használata.


A nagyestélyi ruhához feltétlenül javasolt az ékszerviselés, de természetesen ez bármilyen ruha viselésekor megengedett. Érdemes ügyelni arra, hogy egymáshoz illő, vagyis egyforma anyagú és stílusú darabok kerüljenek kiválasztásra azzal a megfontolással, hogy hangsúlyosabb ruhához kevésbé hangsúlyos ékszerek illenek, és ez fordítva is igaz. Szokásban van, hogy hét db ékszernél nem viselnek többet egyszerre a hölgyek.


A frizura tekintetében, nagyestélyi ruhához megkívánt a feltűzött hajviselet vagy konty. Kisestélyi ruha, illetve koktélruha esetén elfogadott a kiengedett, de rendezett haj is.


A kosztüm azonos szövetből készült szoknyából és blézerből áll. A blézer alatt illendő blúzt vagy más felsőt viselni. A szoknya rendszerint legalább térdig leér. Abban az esetben, ha szoknya helyett nadrág tartozik a blézerhez, nadrágkosztümről beszélünk, azonban ez kevésbé tradicionális, kevésbé ünnepi jellegű öltözet, így nem minden alkalommal helyettesítheti a szoknyával viselt formát. Ajánlott színek: fekete, szürke, kék.


A komplé hagyományosan azonos szövetből készített, egybeszabott ruhából és blézerből áll. Elfogadott, hogy a két rész eltérő színű és anyagú szövetből legyen, de mindig harmonizálniuk kell egymással. A komplé bármilyen – akár ünnepi vagy diplomáciai – alkalommal helyettesítheti a kosztümöt.


A hölgyek diplomáciai öltözetében a kosztümhöz és kompléhoz szokásban van a kesztyű viselése.


Szoknya és blúz viselésekor (hivatali jellegű esetben) az ideális szoknyahossz térdig leérő. A blúz ne legyen ujjatlan, valamint a túlságosan kivágott fazon sem ajánlott (a magasan záródó forma a legmegfelelőbb); legideálisabb szín a fehér, a mintázott textil kerülendő.


A kosztümhöz, nadrágkosztümhöz, kompléhoz, egybeszabott ruhához vagy szoknya és blúz kombinációhoz (ünnepélyes vagy hivatali jellegű megjelenések esetében) illendő azonos színű táskát (retikült), és cipőt, továbbá szükség esetén övet választani. A cipő zárt orrú legyen, külön álló sarokkal (nem telitalpú forma). Testszínű harisnya viselése, valamint a hosszú haj feltűzése ajánlott. Kalap viselése megengedett.


A meghívón megadott dress code-ot, avagy az öltözetet illető előírást pontosan be kell tartani. A dress code megnevezései eredetileg a férfiak öltözetére utalnak, hölgyek esetében az alábbiakat tekinthetjük ajánlottnak. White tie („fehér csokornyakkendő”) – nagyestélyi ruha. Black tie („fekete csokornyakkendő”) – kisestélyi ruha. Formal („ünnepélyes”) – nappal (este hat óra előtt kezdődő alkalom) kosztüm, este (hat óra után kezdődő alkalom) nagyestélyi ruha. Semi formal vagy business formal („félünnepélyes” vagy „üzleti ünnepélyes”) – nappal kosztüm vagy egybeszabott ruha, este kisestélyi vagy koktélruha. Informal („hétköznapi hivatali”) – kosztüm, nadrágkosztüm, komplé, egybeszabott ruha vagy szoknya és blúz. Smart casual („elegáns kötetlen”) – A hétköznapi öltözet elegáns változata (pl. szövetnadrág és blúz) kerülendő a sportos jelleg és a farmer. Casual („kötetlen”) – bármi, ami a jó ízlés határain belül van, akár póló és farmer.


x

az urak ruházata

Az öltöny egyforma anyagból készült nadrágból, zakóból, és esetenként mellényből áll.


A nadrág és a zakó is megfelelő méretű legyen, különös tekintettel a derékbőségre, mellbőségre és vállbőségre! Ideális esetben a viselő válla épp csak érinti a zakó vállrészét, a zakó gombját megfogva és előre húzva, 3–4 cm-nél nem enged többet a szövet. (Gyakori hiba, hogy a férfiak a valódi méretüknél egy számmal nagyobb zakót vásárolnak.) Szükség esetén szabóval kell méretre igazíttatni az öltönyt.


A zakó ujja a csukló közepéig érjen! Az ujjon általában négy db gomb található, amelyek közül a legalsó kb. 3,5 cm távolságra van az ujj végétől. Úgy illendő, hogy az ing ujja 1–2 cm-re kilátszik a zakó ujja alól, ezért rövid ujjú ing viselése kifejezetten nem ajánlott.


A nadrág hossza tekintetében kerülendő a túl rövid (amely nem takarja teljesen a bokát), valamint a túl hosszú (amely harmonikaszerűen felgyűrődik a cipő felett). A leghagyományosabb az ún. „féltörés”, amikor megjelenik egy kis redő a boka felett.


Aki leül, gombolja ki zakóját, aki pedig feláll, gombolja be! Az egysoros zakó begombolása esetében kivételt mellény viselésekor lehet tenni.


Az egysoros zakókat úgy szabják, hogy viselés közben akkor adják ki legszebben formájukat, ha egy gomb van begombolva. Kétgombos változatnál csak a felső gombot kell begombolni, három gomb esetében pedig legtöbbször csak a középsőt, azonban ha a szövetnek nincs kellő tartása, akkor a felsőt is lehet használni – az alsó gomb dísznek van. Kétsoros zakó esetében csak az alsó gombpárt nem kell begombolni. Az egysoros mellény legalsó gombját ne gombolja be! Kétsoros mellény esetében általában fazontól függő, hogy a legalsó gombpárt is begomboljuk-e ahhoz, hogy a mellény jól mutasson.


Az ing legfelső gombja legyen begombolva nyakkendő viselése esetén, egyébként legyen kigombolva! Ne viseljen sötét inget világos nyakkendővel! A fekete színű ing viselése zakóval kerülendő. Inget zakóhoz sohase viseljen nadrágon kívül!


A zakó ujjára varrt márkajelző címkét le kell vágni, az ugyanis csak az üzletben való tájékoztatást szolgálja. A zsebek és sliccek levarrását ki kell bontani, mert azok csak a zakó elkészülte utáni első vasalás, illetve a későbbi raktározás, szállítás közbeni gyűrődések kialakulását hivatottak akadályozni, amíg a zakó a vásárlóhoz nem kerül.


A cipő, az öv, valamint az óraszíj (amennyiben az bőrből van), továbbá, ha erre lehetőség van, a bőr aktatáska színe egyezzen meg! Hasonlóképpen a mandzsettagomb, a fémszíjas óra, a nyakkendőtű és az övcsat színe legyen ugyanolyan!


A zakó, a nyakkendő és az ing közül lehetőség szerint legalább az egyik ne legyen mintás!


Használjon díszzsebkendőt, amelynek színe vagy mintázata különbözzön a nyakkendőétől! Egyforma anyagból készült nyakkendőt és díszzsebkendőt legfeljebb csak vőlegények viseljenek esküvőjükön!


A nyakkendő az öv vonaláig érjen, és hátul ne látsszon ki az ing gallérja alól! A csomót mindig állítsuk szorosra, de kényelmesen viselhetőre! A lazára engedett csomó nem elegáns viselet, ezért kerülendő. Szokásban van a nyakkendőt úgy megkötni, hogy a csomó alatt egy gödröcske keletkezzék. A csokornyakkendő alapvetően szmokinghoz és frakkhoz illik; hagyományos zakóhoz való viselése hivalkodónak hathat, ami diplomáciai és üzleti körben nem ajánlott.


Egy igényes fémkitűző a zakó gallérjának gomblyukában – annak külső sarkában – növeli az eleganciát.


Amennyiben a nadrág rendelkezik övbújtatóval, illendő övet használni, más esetben a gombos nadrágtartó ajánlott.


Öltönyhöz zárt, bőrből készült cipő való, amely – ha anyagi lehetőségeink megengedik – varrott, bőrtalpú legyen! Sportcipő kerülendő. Fekete vagy sötétszürke öltönyhöz kizárólag fekete cipő ajánlott. A sötétkék, világoskék vagy világosszürke öltönyökhöz a fekete és barna cipő is megfelelő választás, azzal a megjegyzéssel, hogy minél sötétebb az öltöny színe, annál sötétebb legyen a barna cipő színe is. A kopott, koszos cipő elrontja az elegáns megjelenést. A cipő tárolása során ajánlott sámfát használni.


A zokni színe lehetőleg egyezzen a nadrág vagy esetleg a cipő színével, de mindenképpen harmonizáljon öltözetünkkel! A zokni szára legyen elég hosszú ahhoz, hogy leüléskor a felcsúszó nadrágszár alól ne látsszon ki a viselő lába.


Amennyiben az öltönyhöz kabátot is szükséges felvenni, a legjobb választás egy sötét színű szövetkabát, amely legalább térdig ér. Ha ilyennel nem rendelkezünk, ügyeljünk arra, hogy a kabát legyen hosszabb szabású, mint a zakó!


A szmoking olyan öltöny, amelynek zakóján hagyományosan a hajtóka lehet hegyes vagy ún. sálgallér – a nyitott hajtóka nem tradicionális –, amely fekete selyemmel (szaténnal) borított, továbbá nincs zsebtakaró és hátul nincs slicc. Az egysoros zakó általában egygombos, amely az ujjon lévő gombokkal egyetemben fekete selyemmel behúzott. Megjegyzendő, hogy a szmokingzakó kétsoros változatban is készülhet. A nadrágnak nincs felhajtókája, továbbá nincs övbújtatója sem. Ugyancsak fekete selyemből készült szalag takarja a nadrág oldalvarrását. A szmokingöltöny színe általában fekete, de elfogadott a sötétkék is. A zakó színe lehet fehér is, azonban ez utóbbi inkább való partira, mintsem színházba. A szmoking este hat óra utáni viselet.


A szmokinghoz kizárólag fekete színű selyem csokornyakkendő való – a kézzel kötött változat elegánsabb. Az ing általában fehér színű, amelynek tradicionálisan álló gallérja van és szimpla mandzsettája, azonban mára a lehajtott gallér és a dupla mandzsetta is teljesen elfogadott. Az ing eleje lehet sima vagy piés (levarrt díszhajtásos), illetve egyre ritkábban zsabós (fodros). A tökéletes megjelenés érdekében az inget keményíthetjük, és a mandzsettagombokon túl, behelyezhető díszgombokat (négy db) is használhatunk. A nadrághoz hagyományos övet nem illik használni, ehelyett gombos nadrágtartó vagy fekete selyemből készült ún. spanyolöv – amelynek redői felfelé néznek – ajánlott. Kiegészítőként mellény is viselhető, de ez esetben spanyol övet ne használjunk! További kiegészítő lehet a díszzsebkendő, amely általában fehér színű, de ettől eltérő szín is megengedett. A cipő kizárólag fekete színű és kapli nélküli lehet, leginkább lakkbőrből; szabása szerint oxford, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a fajta manapság nehezen beszerezhető. A szmokinghoz homburg kalap illik.


A zsakett kabátja hátul hosszú – kb. a térd vonaláig leérő – és hosszan felsliccelt, elöl félkör alakban lekerekítve levágott, és egy gombbal záródik. Hagyományosan a zakó fekete színű, a nadrág pedig szürke és csíkos, de mindkettő készülhet egyforma szürke színű szövetből is. A nadrágon nincs övbújtató, gombos nadrágtartó való hozzá. Kötelező tartozék a mellény, amely kétsoros, és hagyományosan fekete vagy szürke színű, de újabban lehet drapp, esetleg világoskék is. A zsakett nappali, vagyis este 6 óra előtti ünnepélyes viselet; kiváló választás pl. esküvőre, vőlegények számára.


A zsaketthez eredetileg plasztron nyakkendőt kötöttek, de ez mára kiment a divatból; leginkább egyszínű hagyományos nyakkendőt vagy csokornyakkendőt lehet hozzá használni. Az ing fehér színű, és eredetileg állógallérú, de újabban a lehajtott gallérú is elfogadott, mandzsettagombokkal. A cipő fekete színű, kaplis, oxford szabású. A zsaketthez fekete vagy szürke színű cilinder illik.


A frakk zakója fekete színű, a zsakettéhez hasonlóan hátul felsliccelt, és a térd vonaláig leérően hosszú; elöl rövid – a derék vonaláig sem ér le – és alja kétoldalt szögletes szabású. A zakó kétgombsoros, de sohasem gomboljuk be – a gombok a szmokingéhoz hasonlóan behúzottak. Oldalzseb nincs, és a hegyes hajtóka fekete selyemmel (szaténnal) borított. Szintén ebből az anyagból való dupla díszcsík takarja a fekete nadrág oldalvarrását, aminek alján nincs felhajtóka. A nadrágnak nincs övbújtatója sem, és gombos fehér nadrágtartót szokás használni hozzá. Kötelező tartozék a piké anyagból készült, fehér színű, galléros mellény, amely mély kivágású, egygombsoros. A frakk este hat óra utáni viselet, azzal a megjegyzéssel, hogy régebben nappal is hordták ünnepi öltözetként, azonban ekkor fekete mellénnyel.


A frakkhoz csakis fehér színű selyem csokornyakkendő használható – a kézzel megkötött elegánsabb. Kötelező az állógallérú fehér ing, amelyet érdemes keményíteni. Az ing behelyezhető díszgombokkal záródik, vagy pedig rejtett a gombolása, továbbá leginkább szimpla mandzsettája van, amelyhez mandzsettagombokat illik használni. A cipő kapli nélküli fekete lakkbőr, általában oxford szabással. A frakkhoz fekete cilinder és fehér kesztyű illik.


Amennyiben meghívónk dress code-ot is tartalmaz, vagyis az öltözetre vonatkozó előírást, azt feltétlenül szükséges pontosan betartani. Az urak gyors segítségként a következőket vehetik (a legelegánsabbtól haladva visszafelé). White tie („fehér csokornyakkendő”) – frakk. Black tie („fekete csokornyakkendő”) – szmoking. Black tie optional („fekete csokornyakkendő választható”) – szmoking vagy fekete öltöny, fehér ing, fekete vagy sötétszürke hagyományos nyakkendő, fekete cipő. Formal („ünnepélyes”) – sötét öltöny, fehér ing, sötét nyakkendő, fekete cipő. Semi formal vagy business formal („félünnepélyes” vagy „üzleti ünnepélyes”) – sötét öltöny, nem élénk színű nyakkendő, sötétbarna vagy fekete cipő. Informal („hétköznapi hivatali”) – öltöny vagy akár egymástól eltérő színű zakó és szövetnadrág, nyakkendő. Business casual („üzleti kötetlen”) – az informal előírásai nyakkendő nélkül. Smart casual („elegáns kötetlen”) – a zakó nem kötelező, kerüljük a sportos jelleget és a farmert. Casual („kötetlen”) – bármi, ami a jó ízlés határain belül van, akár póló és farmer.


x

az edzőtermi viselkedés szabályai

Az edzőteremben illik köszönni edzőtársainknak. Kortól, nemtől függetlenül az érkező, illetve a távozó köszön előre a többieknek, akiknek ezt illik fogadniuk.


Amennyiben köszönéskor kézfogásra is sor kerül, a legtöbb esetben csak nehezen levehető, ujjatlan edzőkesztyű kezünkön maradhat.


Az edzőtermekben alapvetően tegeződni szokás, ezért senki ne érezze udvariatlanságnak, ha letegezik! Ennek ellenére azonban tiszteletben kell tartani azt, ha valaki inkább magázódni szeretne.


A legtöbb helyen nincs külön előírás az edzőruházatra vonatkozóan, de megemlítendő, hogy – hölgyekre magától értetődően, de férfiak esetében is – fedetlen felsőtesttel nem illik az edzést végezni. Szinte mindenhol kötelező a váltócipő használata (lehetőleg ez ne papucs legyen) – ne koszoljuk össze utcai cipőnkkel a padlót és az edzőgépeket.


Az edzéshez illik törölközőt magunkkal vinni, amelyet a padokon, gépeken magunk alá teríthetünk, hogy az felfogja izzadságunkat. A kardiogépek használatakor ez nehézségbe ütközik, ezért a legtöbb edzőteremben fertőtlenítőt és papírtörlőt helyeznek ki, hogy használat után a kardiogépeket a vendégek le tudják tisztítani maguk után.


Nem illendő az általunk nem használt gépekkel való edzést azzal gátolni, hogy holmijainkat (pl. kulacs, mobiltelefon) azokra pakoljuk, és hosszú időre ott hagyjuk. Sokan az eszközök között a padlón hagyják mobiltelefonjaikat, kockáztatva azt, hogy mások véletlenül rálépjenek – az ilyen baleset csakis a telefon hanyag gazdája felelősségére írható.


Az eszközöket, súlyzókat ketten is használhatják felváltva – amíg az egyik ember pihen két sorozat között, a másik dolgozik. Ezért, ha a szükség úgy hozza, és nincs más lehetőség, nyugodtan kérdezzük meg sporttársunktól, hogy csatlakozhatunk-e hozzá magunk is. Természetesen, ez a folyamatosan használt kardiogépekre nem vonatkozhat.


Régi szabály, hogy az edzőteremben elsőbbsége van a gyakorlatot végzőnek és a súlyt cipelőnek. (Akit fejbe vágnak egy súlyzóval, ne reklamáljon, hogy a gyakorlatot végző miért nem figyelt arra, hogy éppen a háta mögött akart elhaladni.)


Nem illendő becsatlakozni a más által fizetett személyi edző tartotta privát edzéshez.


Gyakorlat végzése közben kerüljük az erőlködés közbeni nagy hanghatást, ordítást!


Használat után tegyük helyükre a súlyokat! Ügyeljünk rá, hogy egy tartórúdra csak azonos méretű súlytárcsák kerüljenek!


Az edzőteremben, öltözőben, szekrényben ne hagyjunk magunk után szemetet!


︽  

TÁRGYMUTATÓ

Copyright © 2019–20 Hegedüs K. Ferenc